Dr. Jambrovics Károly vagyok, gyógyszer-biotechnológus, kutató és tanár. Jöhet a kérdés: mégis mi a fenét keresek a könyvek világában zöldfülűként?
Nos, ez egy nagyon jó kérdés!
Nem úgy ültem le, hogy „most akkor írok egy gyerekkönyvet”.
Nem volt terv, nem volt piackutatás, nem volt nagy koncepció.
Volt viszont egy érzés. Egy hiány. És egy egyre erősebb belső kérdés:
Miért kell mindennek mindig pozitívnak lennie?
A mai világ furcsa hely lett. Minden mosolyogni akar. Minden „rendben van”.
Minden motiváló, inspiráló, felemelő.
Közben az emberek egyre kevésbé mernek szomorúak lenni.
Nem mernek lassúak lenni.
Nem mernek bizonytalanok lenni.
Mintha az érzelmeket kategorizálnánk:
ez jó, ez rossz.
te jó vagy, én rossz vagyok.
ha majd „jobban viselkedsz”, elfogadunk.
Én ebben nem hiszek.
Nem jó és rossz emberek vannak.
Hanem hangulatok. Állapotok. Időszakok.
Van, amikor gyorsabbak vagyunk.
Van, amikor lemaradunk.
Van, amikor túl hangosak vagyunk.
Van, amikor alig merünk megszólalni.
És ez mind rendben van.
Az Apró Zenészek világa nem azért született, hogy megtanítsa a gyerekeket „helyesen viselkedni”.
Hanem azért, hogy megmutassa:
ha most szomorú vagy, az nem hiba.
Ha melankolikus délutánod van, az nem kudarc.
Ha boldog vagy és büszke, az sem túlzás.
Nem kell menekülni az érzések elől.
Nem kell kijavítani őket.
Nem kell átcímkézni őket.
El lehet bennük időzni.
Tudatosan figyeltem arra, hogy a történetekben ne jelenjen meg az a fajta toxikus pozitivitás, ami minden feszültséget elsimít, minden konfliktust azonnal „megold”, és minden karaktert gyorsan jobbá tesz. Az élet nem így működik. A belső munka sem.
Ez a könyv nem mese abban az értelemben, hogy varázsütésre minden rendbe jön.
Ez inkább egy terápiás utazás.
Rólam.
Rólad.
Rólunk.
A Hangok Erdeje számomra egy érzelmi tér lett:
ahol a gyors elfogadja a lassút,
a hangos megtanul helyet hagyni,
a halk pedig bátorságot talál.
Nem azért, mert valaki megjavul.
Hanem mert elfogadjuk egymást úgy, ahogy vagyunk.
És talán ez a legfontosabb zene.